WELCOME
Köszöntelek!
Lendvai Nikolett vagyok.
Közgazdász végzettséggel több mint hét évig dolgoztam HR területen. Ekkor kezdtem el coaching-ra járni.
A coaching folyamat által megtanultam célokat kitűzni, elérni, és egyre motiváltabbá váltam, a személyiségem is fejlődött és elkezdtem tudatosan vezetni az életemet.
Öt évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba az önismerettel, jógával.
Ekkor ébredtem rá, hogy ez lesz az én utam:
coaching, önismeret, jóga, mindfulness.
Igazán nagy szívügyem lett, hogy minél több embernek segíthessek felfedezni az önismereti út által, hogy mennyi rejtett képesség lakozik bennünk ami csak arra vár, hogy felfedezzük és ezáltal kiteljesedjünk.
Tarts velem ezen az úton!
Szeretettel várlak! Keress bizalommal!
Niki
MI A COACHING?
A coaching egy olyan professzionális beszélgetési folyamat, ahol a coach szakember lehetőséget biztosít számodra ahhoz, hogy az általad választott témában a kitűzött célokat elérd.
A sikeres coaching egy minimum 5 alkalmas folyamat,
így tudunk eredményt elérni.
Fontos, hogy a coach nem old meg problémát és NEM pszichológus.
A jelenben dolgozunk, csak annyira érintjük a múltat amennyire szükséges, inkább a jövő felé tekintünk.
MIÉRT AJÁNLOM NEKED?
Segít új perspektívából ránézni önmagunkra, a működésünkre
biztonságos, ítélkezésmentes keretek között.
Lehetőséget biztosít számodra a személyes fejlődésre.
Segít abban, hogy egy szeretetteljes térben felfedezhesd az önmagadban rejlő képességeket, erőt.
Segít leküzdeni az akadályokat és szembenézni a kihívásokkal.
Érted történik és a coach feladata, hogy végigkísérjen téged egy vagy több témában.
A coach meghallgat és olyan kérdéseket tesz fel amivel közelebb visz a céljaid felé.
Mivel fordulhatsz hozzám?
Munkahelyi problémák
Stressz-és szorongás
SZOCIÁLIS PROBLÉMÁK
KÜLDETÉSEM
Szívügyemnek tartom, hogy szeretnék minél több embernek segíteni a lelki ellenállóképesség fejlesztésében. .
Ebben a mai bizonytalan és folyamatosan változó világban a stressz csökkentésével, a jelenben történő tudatos cselekvéssel tudunk kialakítani egy olyan (reziliens) szemléletmódot, ami által könnyebben vehetjük az élet kihívásait és boldogabbá, teljesebbé, szebbé tudjuk tenni a saját életünket.
Gondolataink felismerésével, tudatosításával, megváltoztatásával tudjuk elérni, hogy valódi önmagunkat megismerve tudatos döntéseinkkel kiegyensúlyozott és boldog életet éljünk ebben az információkkal és ingerekkel teli világban.
Hiszek abban, hogy ha akarunk, képesek vagyunk a változásra és elérhetjük a céljainkat.
TÖRTÉNETEM
10 évvel ezelőtt minden a pánikbetegségemmel kezdődött. Akkor fogalmam sem volt arról, hogy ez mi. Nem tudtam miért történik ez velem és pszichológushoz fordultam.
Elkezdtem terápiára járni és akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos a belső világomra figyelni.
Addig egyáltalán nem tudtam, hogy nem jó az út amin járok, hogy nem figyelek magamra, a szükségleteimre, az érzelmeimre, egyszóval önmagamra. Nem tudtam mi a lélek, mi az elme és miért kell nekem ilyenekkel foglalkozni.
De ez a betegség megtanított és figyelmeztetett, hogy törékeny a lélek és ápolnom, gondoznom kell, mint egy kertet.
Ekkor kezdtem el jógázni, ami a mai napig jelen van az életemben. Ez nemcsak egy mozgásforma, hanem egy életmód, ami egyensúlyt teremt bennem.
Ez az az eszköz, ami mindig segít visszatalálni önmagamhoz legyek bárhol, bármikor.
Utólag hálás vagyok ennek a mentális betegségnek, mert ez indított el akkor egy olyan úton, melyen keresztül elkezdtem megismerni önmagamat és ennek köszönhetem azt is, hogy rátaláltam arra az útra amit igazán szeretek.
MINDFULNESS
Mi a mindfulness és miért fontos?
Tudatos jelenlét, éber figyelem, egy szemléletmód, NEM vallás.
Alapvetően arra a folyamatra utal amikor a pillanatnyilag észlelhető belső és külső tapasztalatokat tudatosítjuk.
A tudatos jelenlét lényege, hogy figyelmünket a jelen pillanat tapasztalatai felé fordítjuk.
EZ ABBAN TUD SEGÍTENI, HOGY NE REAGÁLJUNK MINDENRE AZONNAL, PUSZTÁN CSAK FIGYELJÜK MEG MI ZAJLIK BENNÜNK ÉS AZT MEGÉRTSÜK. SEGÍT, HOGY LELASSÍTSUK A BENNÜNK CIKÁZÓ GONDOLATOKAT.
Te mikor ettél úgy utoljára, hogy csak az ételre figyeltél, semmi másra?
Több éve foglalkozom önismerettel, jógával, saját lelki világom felfedezésével, mely számomra egy csodálatos és érdekes belső utazás.
A jóga mellett a mindfulness lett a következő nagy szerelem számomra, ezért a life és business coach képzésem után elkezdtem egy MBSR (Mindfulness-Based Stress Reduction – tudatosságalapú stresszcsökkentés) és MBCT (Mindfulness-Based Cognitive Therapy - kognitív) mindfulness tanfolyamot, ahol számos technikát megtanultam ami a szorongás-és stresszcsökkentésben tud segíteni.
COACHING
ÉS MINDFULNESS?
Igen!
Te jelen vagy az életedben vagy csak sodródsz robotpilóta módban?
A coaching folyamat során - ha nyitott vagy rá - mindfulness gyakorlatok és technikák segítségével megtanulhatsz lelassulni.
Megfigyelheted a gondolataidat, csökkentheted a stresszt és közelebb kerülhetsz önmagadhoz.
Mindfulness technikákkal, meditációval erősítjük a belső tudatosságot, mely segít tisztán látni magunkat és a céljainkat.
Légzőgyakorlatok, belső célok megfogalmazása, önszeretet gyakorlása, lelki béke és harmónia megteremtése ez mind a mindfulness eszköztára.
TUDATOM
LÉLEKLABOR
“Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni.”
C.G. Jung
VISSZAJELZÉSEIM
"Nikit egy rendkívül kedves, mosolygós, harmonikus embernek ismertem meg. A belőle áradó nyugalom betakart, mint egy puha, meleg takaró. A beszélgetéseink során, azonnal úgy éreztem "megérkeztem", biztonságban vagyok, bátran kinyithatom lelkem legtitkosabb reteszeit is, ő nem fog ítélkezni, bántani. Vele az ember tényleg szárnyalhat a megoldások, és célok felé. Niki nem akarja megmondani, mit kellene tenni, hanem segít abban, hogy az ember meg tudja találni a saját útját, vágyait. Ő tényleg olyan, mint egy nagyon nagyon tiszta, makulátlan tükör, amiben megláthatjuk a valódi önmagunk. Hiszem, hogy ez pedig nem csak a szakmai rátermettségének köszönhető, hanem annak is, hogy a saját lelke is éppen ilyen tiszta.”
R.H. ESZTER
“Nikit bátran ajánlom mindenkinek, aki valódi változást és fejlődést szeretne elérni életében. A múltban már vettem részt coaching ülésen, de Nikivel való beszélgetéseink alatt éreztem meg először, a coaching folyamatának igazi értelmét. Hozzáállása, és őszinte figyelme rengeteget segített valódi érzéseim illetve “elakadásaim” feltárásában.
Bízom benne, hogy minél többen bizalmat szavaztok majd neki, hogy lehetőségetek nyíljon megtapasztalni, a coachingban rejlő egyéni fejlődés lehetőségét. Köszi Niki!”
F. DENES
"Nikivel szinte azonnal sikerült egymásra hangolódnunk az első ülésen. Gyorsan kialakult a bizalom és nagyon könnyű volt megnyílni neki. A közös alkalmak jó hangulatban teltek és Niki végig támogatott az elakadásom feloldásában. Örültem a közös munkának. "
T. ANNA